Adatvédelmi irányelvek

A weboldalunk címe: http://epitesinaplozas.hu.

Adatvédelmi tájékoztató



FOGALMAK

  1. évi CXII. törvény 3. § alapján
  2. érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy;
  3. személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
  4. különleges adat:
    • a faji eredetre, a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre vonatkozó személyes adat,
    • az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a bűnügyi személyes adat;
  5. bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat;
  6. közérdekű adat: az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat;
  7. közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli;
  8. hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
  9. tiltakozás: az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatainak kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adatok törlését kéri;
  10. adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
  11. adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
  12. adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
  13. nyilvánosságra hozatal: az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
  14. adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
  15. adatmegjelölés: az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;
  16. adatzárolás: az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;
  17. adatmegsemmisítés: az adatokat tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;
  18. adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adatokon végzik;
  19. adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely az adatkezelővel kötött szerződése alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – adatok feldolgozását végzi;
  20. adatfelelős: az a közfeladatot ellátó szerv, amely az elektronikus úton kötelezően közzéteendő közérdekű adatot előállította, illetve amelynek a működése során ez az adat keletkezett;
  21. adatközlő: az a közfeladatot ellátó szerv, amely – ha az adatfelelős nem maga teszi közzé az adatot – az adatfelelős által hozzá eljuttatott adatait honlapon közzéteszi;
  22. adatállomány: az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége;
  23. harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;
  24. EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Unió és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;
  25. harmadik ország: minden olyan állam, amely nem EGT-állam;
  26. felhasználó: az a természetes személy, aki az epitesinaplozas.hu honlapon/facebook oldalán, Baloghné Mihály Krisztina e.v. honlapján regisztrál vagy a kapcsolatfelvételi űrlapot kitölti;
  27. URL: Uniform Resource Locator, egységes
    erőforrás-azonosító, webcím.
  28. adatvédelmi incidens: személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés.

 

 

 

ADATKEZELÉSI ALAPELVEK

A személyes adatokat csak tisztességesen és törvényesen szabad megszerezni és feldolgozni.

Személyes adat akkor kezelhető, ha:

  • ahhoz az érintett hozzájárul, vagy
  • azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete elrendeli.

Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes kiskorú személy nyilatkozatához a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges, kivéve azon szolgáltatás részeket, ahol a nyilatkozat a mindennapi életben tömegesen előforduló regisztrációt céloz, és különösebb megfontolást nem igényel.

Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása nem érinti a hozzájáruláson alapuló, a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni, mint annak megadását.

Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig.

Személyes adatokat csak meghatározott és törvényes célra szabad tárolni, és attól eltérő módon nem szabad felhasználni.

Személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.

Személyes adat csak megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezéssel kezelhető.

Az érintettet – egyértelműen, közérthetően és részletesen – tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.

A kezelt személyes adatoknak meg kell felelniük az alábbi követelményeknek:

  • felvételük és kezelésük tisztességes és törvényes;
  • pontosak, teljesek és ha szükséges időszerűek;
  • tárolásuk módja alkalmas arra, hogy az érintettet csak a tárolás céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

Korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jel alkalmazása tilos.

A személyes adatoknak tárolásuk céljával arányban kell állniuk, és meg kell felelniük e célnak, azon nem terjeszkedhetnek túl.

A személyes adatok tárolási módjának olyannak kell lennie, amely az érintett felhasználó azonosítását csak a tárolás céljához szükséges ideig teszi lehetővé.

Meg kell tenni a megfelelő biztonsági intézkedéseket az automatizált adatállományokban tárolt személyes adatok védelme érdekében a véletlen vagy jogtalan megsemmisítés, vagy véletlen elvesztés, valamint a jogtalan hozzáférés, megváltoztatás vagy terjesztés megakadályozására.

A személyes adatok akkor továbbíthatók, valamint a különböző adatkezelések akkor kapcsolhatók össze, ha az érintett ahhoz hozzájárult, vagy törvény azt megengedi, és ha az adatkezelés feltételei minden egyes személyes adatra nézve teljesülnek.

Személyes adat (beleértve a különleges adatot is) az országból – az adathordozótól vagy az adatátvitel módjától függetlenül – harmadik országban lévő adatkezelő vagy adatfeldolgozó részére akkor továbbítható, ha ahhoz az érintett kifejezetten hozzájárult, vagy azt törvény lehetővé teszi, és a harmadik országban az átadott adatok kezelése, illetőleg feldolgozása során biztosított a személyes adatok megfelelő szintű védelme. Az EGT-államokba irányuló adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha Magyarország területén belüli adattovábbításra kerülne sor.

AZ ADATKEZELŐ ADATAI, ELÉRHETŐSÉGE

  • Név: Baloghné Mihály Krisztina
  • Cím: 6791 Szeged, Dorozsmai köz 2.
  • Nyilvántartási szám: 50504695
  • Adószám: 67621967-1-26
  • Telefon: 0630/498-40-29
  • Email: [email protected]

 

 

AZ ADATKEZELÉS JOGALAPJA, CÉLJA ÉS MÓDJA

 

  • Az adatkezelésre az epitesinaplozas.hu internetes oldalon található internetes tartalmak felhasználóinak, ill. a felek között létrejött, a Megbízó megbízási szerződésbe foglalt önkéntes, megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza a felhasználó, a Megbízók kifejezett hozzájárulását ahhoz, hogy az oldal használata, ill. a megbízási szerződés teljesítése során közölt személyes adataik felhasználásra kerüljenek. Az adatkezelés jogalapja az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5.§ (1) bek. a) pontja szerint az érintett önkéntes hozzájárulása.
  • Az adatkezelés célja a felek között létrejött megbízási szerződés szerinti építési naplózási tevékenység teljesítésének biztosítása, kizárólag a megbízás teljesítésének céljából, és a teljesítéssel kapcsolatos kötelezettsége teljesítése érdekében. Adatkezelő csak olyan személyes adatot kezel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, és a cél elérésére alkalmas. A személyes adatokat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli. 
    Ezen szolgáltatások igénybe vételéhez szükséges megadandó személyes adatok köre az alábbi:

A megbízók adatai:

  Magánszemélyek esetén:

  • név
  • születési név
  • anyja neve
  • születési hely, idő
  • lakcím
  • telefonszám
  • e-mailcím
  • ügyfélkapu felhasználónév, jelszó

 

Cégek esetén:

  • cégnév
  • székhely
  • cégjegyzékszám, adószám
  • képviselő
  • telefonszám
  • e-mailcím
  • ügyfélkapu felhasználónév, jelszó

 

  • Az adatkezelő a megadott személyes adatokat az e pontokban írt céloktól eltérő célokra nem használhatja fel. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása – hacsak törvény ettől eltérően nem rendelkezik kötelező erővel – a felhasználó előzetes, kifejezett hozzájárulása esetén lehetséges kizárólag.
  • Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok megfelelősségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely felhasználó e-mail címének megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz igénybe szolgáltatást. E felelősség-vállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a felhasználót terheli, aki az e-mail címet regisztrálta.

Érinettek köre:

  • az adatkezelő epitesinaplozas.hu honlapjának, ill. facebook oldalának látogatói, felhasználói. (az oldal látogatása során a látogató IP címe)
  • az adatkezelő epitesinaplozas.hu honlapján, ill. facebook oldalán az adatkezelővel e-mailen kapcsolatot felvevők (felhasználók)
  • az adatkezelő által nyújtott elektronikus építési napló vezetés szolgáltatás igénybevétele a felek között létrejött írásbeli megbízási szerződés jön létre. A szerződés megkötésekor a szerződés teljesítéséhez szükséges személyes adatnak minősülő fentiek szerinti információkat szükséges megadni.

Az adatkezelő, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) előírásait maradéktalanul betartva kezeli és tartja nyilván az érintett adatait. Az adatkezelő csak azokat az adatokat tartja nyilván, amelyek nyilvántartására az érintett előzetesen kifejezett felhatalmazását adta, és olyan terjedelemben, amíg az érintett által igénybe venni kívánt szolgáltatás nyújtásához ez elengedhetetlenül szükséges.

Az adatkezelő a honlapjának, ill. facebook oldalának látogatása, a kapcsolatfelvétel, ill. a megbízási szerződés megkötése, ill. teljesítése során tudomására jutott személyes adatot biztonságosan tárolja, azt semmilyen körülmények között nem teszi – az érintett előzetes, kifejezett jóváhagyó hozzájárulása nélkül – harmadik személy számára hozzáférhetővé, kivéve, ha jogszabály ezt kötelezővé teszi.

Érintettek jogai:

Az érintett bármikor tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, illetve kérheti annak helyesbítését, illetve törlését.

Hozzáférési jog

Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjeiről. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 25 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a tájékoztatást. E tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő a folyó évben azonos területre vonatkozó tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben az adatkezelő költségtérítést állapíthat meg. Az adatkezelő a személyes adatot törli, ha kezelése jogellenes, az érintett kéri, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte. A tájékoztatás megtagadása esetén az adatkezelő írásban közli az érintettel, hogy a felvilágosítás megtagadására a törvény mely rendelkezése alapján került sor. A felvilágosítás megtagadása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről. Az elutasított kérelmekről az adatkezelő a Hatóságot évente a tárgyévet követő év január 31-éig értesíti.

Helyesbítéshez való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését.

Törléshez való jog („elfeledtetéshez való jog”)

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

  1. a)a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
  2. b)az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
  3. c)az érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a 21. cikk (2) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelés ellen;
  4. d)a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
  5. e)a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
  6. f)a személyes adatok gyűjtésére az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

                   Törlés helyett az adatkezelő zárolja a személyes adatot, ha az érintett ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

Az adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

Az adatkezelő a helyesbítésről, zárolásról, a megjelölésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíti, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

Adatkezelés korlátozásához való jog

Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:

  1. a)az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
  2. b)az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
  3. c)az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
  4. d)az érintett a tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

          Adathordozhatósághoz való jog

Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

  1. a)az adatkezelés hozzájáruláson, vagy szerződésen alapul; és
  2. b)az adatkezelés automatizált módon történik.

          Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené, kivéve, ha a döntés:

  1. a)az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
  2. b)meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
  3. c)az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

         Tiltakozáshoz való jog

  Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.

Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

          Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha

  • a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
  • a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;
  • a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.

Az adatkezelő – az adatkezelés egyidejű felfüggesztésével – a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, és annak eredményéről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Amennyiben a tiltakozás indokolt, az adatkezelő az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, illetőleg az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

Amennyiben az érintett az adatkezelőnek a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat.

Az adatkezelő az érintett adatát nem törölheti, ha azt az adatkezelést törvény rendelte el. Az adat azonban nem továbbítható az adatátvevő részére, ha az adatkezelő egyetértett a tiltakozással, illetőleg a bíróság a tiltakozás jogosságát megállapította.

Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság az ügyben soron kívül jár el.

Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál lehet élni:

            Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

            Székhely: 1125 Budapest Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.

            Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

            Telefon: +36 (1) 391-1400

            Fax: +36 (1) 391-1410

            Honlap: http://naih.hu

 

AZ ADATKEZELÉS IDŐTARTAMA

  • A weboldal, ill. facebook oldal látogatása során az adatkezelő tudomására jutott, ill. kapcsolatfelvevő által a kapcsolatfelvétel során megadott személyes adatok kezelése mindaddig fennmarad, amíg a látogató, ill. felhasználó kifejezett törlési igényét elő nem terjeszti
  • A megrendelő által a megbízási szerződés, ill. annak teljesítése során megadott személyes adatok kezelése mindaddig fennmarad, amíg a felek között létrejött megbízási jogviszony fennáll.
  • Egyebekben a törlés időpontja a látogató, kapcsolatfelvevő, ill. megbízó törlési igényének beérkezésétől számított 10 munkanap. Jogellenes, megtévesztő személyes adat használata esetén vagy a megbízó által elkövetett bűncselekmény, illetve rendszer elleni támadás esetén az adatkezelő jogosult a megbízási szerződés megszűnésével egyidejűleg adatait haladéktalanul törölni, ugyanakkor bűncselekmény gyanúja vagy polgári jogi felelősség gyanúja esetén jogosult a személyes adatokat a lefolytatandó eljárás időtartamára őrizni is.
  • Szolgáltató jelen tájékoztatót folyamatosan elérhetővé teszi az epitesinaplozas.hu weboldalán. Az adatvédelmi tájékoztató módosításai ezen megjelölt honlapon történő közzététellel lépnek hatályba.

Süti tájékoztató

A sütikre vonatkozó irányelvek

Ez a cookie-irányelv elmagyarázza, hogy mik a sütik és hogyan használjuk őket, milyen típusú sütiket használunk. Azaz a sütik használatával gyűjtött információkat hogyan használják, valamint hogyan lehet szabályozni a cookie-beállításokat. Az Ön személyes adatainak felhasználásával, tárolásával és biztonságával kapcsolatos további információkért tekintse meg adatvédelmi irányelveinket.

Webhelyünkön bármikor megváltoztathatja vagy visszavonhatja hozzájárulását a Cookie-nyilatkozathoz. Tudjon meg többet arról, hogy kik vagyunk, hogyan veheti fel velünk a kapcsolatot, és hogyan dolgozunk fel személyes adatokat az Adatvédelmi irányelvekben.

Az Ön hozzájárulása a következő domainere vonatkozik: epitesinaplozas.hu 

Mik azok a sütik?

A sütik apró szöveges fájlok, amelyeket apró információk tárolására használnak. Amikor a webhelyet betölti a böngészőbe, azokat a készülékén tárolják. Ezek a cookie-k segítenek bennünket abban, hogy a webhely megfelelően működjön, biztonságosabbá váljon, jobb felhasználói élményt nyújtsanak, és megértsük a webhely teljesítményét, valamint elemezhessük, mi működik és hol kell javítani.

Hogyan használjuk a sütiket?

Mivel az online szolgáltatások nagy része, weboldalunk első és harmadik féltől származó sütiket használ több célra. Az első féltől származó sütik többnyire a webhely megfelelő működéséhez szükségesek, és nem gyűjtenek az Ön személyazonosításra alkalmas adatait. A weboldalunkon használt harmadik féltől származó sütik elsősorban arra szolgálnak, hogy megértsék a webhely teljesítményét, a weboldalunkkal való interakcióját, a szolgáltatásaink biztonságának megőrzését, az Ön számára releváns hirdetések nyújtását, és összességében egy jobb és továbbfejlesztett felhasználót biztosítsanak tapasztalat és segítség a weboldalunkkal való jövőbeni interakciók felgyorsításában.

Milyen típusú sütiket használunk?

Alapvető fontosságú: Egyes sütik elengedhetetlenek ahhoz, hogy Ön megtapasztalhassa webhelyünk teljes funkcionalitását. Lehetővé teszik a felhasználói munkamenetek fenntartását és a biztonsági fenyegetések megelőzését. Nem gyűjtenek és nem tárolnak semmilyen személyes információt. Például ezek a sütik lehetővé teszik, hogy bejelentkezzen a fiókjába, termékeket adjon hozzá a kosarához, és biztonságosan fizessen.

Statisztika: Ezek a cookie-k olyan információkat tárolnak, mint a webhely látogatóinak száma, az egyedi látogatók száma, a weboldal mely oldalai kerültek felkeresésre, a látogatás forrása stb. Ezek az adatok segítenek megérteni és elemezni a webhely teljesítményét és ahol fejlesztésre szorul.

Funkcionális: Ezek a cookie-k segítenek bizonyos nem alapvető funkciók működésében a weboldalunkon. Ezek a funkciók magukban foglalják a tartalom, például videók beágyazását, vagy a weboldal tartalmának megosztását a közösségi média platformokon.

Beállítások: Ezek a cookie-k segítenek minket tárolni az Ön beállításait és böngészési beállításait, például a nyelvi beállításokat, hogy Ön jobb és hatékonyabb élményt élvezhessen a jövőbeni webhelylátogatások során.

Hogyan szabályozhatom a cookie-beállításokat?

Ha később úgy dönt, hogy módosítja a beállításokat a böngészési munkamenet során, akkor kattintson a képernyőn az “Adatvédelem és a sütikre vonatkozó irányelvek” fülre. Ez ismét megjeleníti a beleegyezésről szóló értesítést, amely lehetővé teszi a beállítások megváltoztatását vagy a beleegyezés teljes visszavonását. Emellett a különböző böngészők különböző módszereket biztosítanak a weboldalak által használt sütik blokkolásához és törléséhez.

A böngésző beállításait megváltoztathatja a sütik letiltásához / törléséhez. Ha többet szeretne megtudni a sütik kezeléséről és törléséről, látogasson el a wikipedia.org, www.allaboutcookies.org oldalra.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot.

Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

 

error: Content is protected !!