Rólam mondták....

Referenciák

Ügyfeleim Rólam és a közös munkáról mondták:

Kedves Krisztina! Köszönöm, hogy megbízásom alapján megnyitotta és vezette az új családi házunk kivitelezése során az elektronikus építési naplót, majd a kész ház hatósági bizonyítványa megszerzése érdekében előkészítette az ehhez szükséges dokumentumokat és feltöltötte azokat az ÉTDR felületre. Együttműködésünk során minden esetben érezhető volt az Ön részéről a profizmus és az ügyfélbarát hozzáállás. Nem volt olyan kérés, vagy kérdés, amiben egy munkanapon belül ne kaptam volna érdemi segítséget, tájékoztatást az építkezésünk, illetve a hatósági eljárás során. Jó szívvel tudom Önt ajánlani minden, hasonló cipőben járó építtetőnek, aki Önre bízza magát, nem fog csalódni. Köszönettel és üdvözlettel,
Fülöp Károly
"Amit biztosan állíthatok, hogy Kriszti segítsége nélkül a mai napig nem lenne befejezve az építkezés. Az elején főleg abban tudott segíteni, ami a kivitelezők dolga lett volna. Nekik egy egyszerű szerződés megírása, vagy a legalapvetőbb dolgok, mint a felelősségbiztosítás is csak fejvakarásra adott okot. Mindig Kriszti volt az, aki segített a szerződések létrejöttében, és a biztosításokkal kapcsolatos dolgok ügyintézésében. A dolgok viszont csak ezután kezdtek bonyolódni, gyakorlatilag nem volt olyan része az építkezésnek, ahol ne lett volna hatszor annyi akadály, mint amire számítottunk. Amikor belefáradtunk, akkor is Kriszti volt a segítség, és vitte az ügyünket előre. Nélküle sehol sem tartanánk. Igazából tőle kellene megkérdezni, hogy mi is történt az évek alatt, mert szerinte egy élő legenda vagyok, annyi minden ment félre az építkezés alatt... 🙂 Köszönjük!"
Bogyó Zoltán
"Kedves Krisztina! Hálásan köszönjük azt a lelkiismeretes, rugalmas és felkészült munkát, amivel mindvégig segített az építkezés során. Bátran ajánljuk mindenkinek, hatalmas terhet vett le a vállunkról. Köszönjük a segítségét!"
Babinszki Andrea
"Építtetőként és saját ház építésének kivitelezőjeként már előre leőszültem arra a gondolatra, hogy az e-naplóban dokumentálni kell mindent, amiről sem ismereteim nem voltak, sem türelmem a bürokratikus folyamatokhoz. Ráadásul, még csak egyszerűnek sem volt nevezhető a projekt, amibe belevágtunk feleségemmel. Baráti ajánlásra vettem fel a kapcsolatot Krisztinával és ez, az egész építkezési folyamat legjobb választásának bizonyult, mert olyat nyertünk, amit a munka során mindenki csak elveszíteni szokott: IDŐT. Szakértelme, segítőkészsége és precizitása minden alkalommal ott állt velünk, nem egyszer a "profi" kivitelezőkkel szemben segített megvédeni az álláspontunkat, tippeket adott, nyugtatott ha kellett és számon kérte még rajtunk is a soron következő folyamatok háttéranyagát. Egyszerűen nélkülözhetetlen volt. És emberileg is hiányozni fog. Köszönöm!"
Bierbaum Lajos
"Az e-naplózás útvesztőjében profi, minden részletre kiterjedő segítséget kaptunk, ami maximális segítőkészséggel, odafigyeléssel, empátiával párosult. Köszönjük, hogy végig támogattál bennünket! Ha máskor ilyen problémánk lesz, biztosan csak Hozzád fordulunk majd."
Tégen Katalin
"Krisztinával való együttműködés nagyon egyszerű, az emailek-re azonnal válaszol, telefonon elérhető. Az e-napló vezetésével szerencsére alapszinten sem kellett megismerkednünk. A hatósági bizonyítványt hiánypótlás nélkül kaptuk meg. Nagyon ajánlom!"
E. Norbert
"Kedves Krisztina! Köszönjük, hogy, hála Önnek, nem kellett még csak felületes ismeretséget sem kötnünk az e-naplózás rejtelmeivel és hogy bármikor, bármilyen problémánkat kedves türelmességgel fogadta. Kívánom minden építtetőnek, hogy ráakadjon Önre!" Köszönettel
Banka család
"Ön nélkül elvesztem volna az e-napló rejtelmeiben! Köszönöm, hogy szakmailag és emberileg ilyen remek munkát végzett! Mindig elértem önt mikor szükség volt rá, azonnal tudott segíteni, olyan problémát is megoldott ami nekem gondot okozott volna. Mindvégig vidám és nyugodt volt, nem erőltetett rám semmit sem. Remek választás volt önre bízni a napló vezetését! Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom önt, ha bármi gondja van e-napló ügyben! Hálásan köszönöm a kitartó munkáját!"
pálinkás attila
BUDAPEST
"A mi esetünk annyira volt bonyolult amennyire csak lehetett. Az építkezés félbemaradt egy sikkasztással levonuló kivitelező miatt. A káoszt én, mint építtető és második gyermekét váró kismama vettem át, és azt sem tudtam merre nyúljak. Óriási nyomást vett le rólunk Krisztina, akinek szakmai felkészültsége, precizitása, tanácsai és segítőkészsége nélkül valószínűleg most is a tíz körmünket rágnánk a hatósági engedély megszerzése miatt, ami így gördülékenyen lezajlott. Emellett nagyon empatikus, kedves embert ismerhettem meg benne. Csak ajánlani tudom! Ezúton ismét NAGYON KÖSZÖNJÜK! A Káldy család :)"
kálDY CSALÁD
"Generálkivitelező és tapasztalat nélkül kezdtünk el építkezni a 16 hónapos ikrekkel. Gyomorgörccsel gondoltunk az épülő otthonunkra: a szakemberekre és az e naplóra. Egy elkeseredett internetes keresés során találtunk Krisztinára. Az építőiparra jellemző problémák ugyan továbbra is megmaradtak, de az e naplózás átvételével óriási terhet vett le a vállunkról. Kijavította a napló kisebb hibáit, vezetését átvette, a hatósággal és jogszabályokkal kapcsolatos kérdéseinkre választ kaptunk, gyakorlati tanácsokat adott. Krisztina precíz, rugalmas, tájékozott, megértő és megbízható. Örülünk, hogy Őt választottuk. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánljuk!"
T&N
Budaörs
"Kedves Kriszti! Köszönöm azt a sok segítséget amit nyújtottál! Szakmai felkészültséggel helyre tettél mindent az e-naplóban. Kedvesen figyelmeztettél és pótoltattál minden hiányosságot. Nélküled nem sikerült volna lezárni a naplót! Remélem még fogunk együtt dolgozni!"
SZILVASÁNNÉ TÖRÖK ÉVA
"2017 májusában kezdtünk építkezni. Ekkor már bevezetésre került az elektronikus építési napló, E-napló. Éreztük, hogy olyan segítségre lesz szükségünk, aki átlátja a rendszert, tudja, hogy mit, mikor és hova kell feltölteni. Így találkoztunk Krisztinával, aki az építkezés során nagyon sok adminisztratív terhet vett le vállunkról, s munkájával hozzájárult az építkezés gördülékenyebbé tételéhez. Könnyen tudtunk együttműködni, s nem ütköztünk akadályokba ez e-napló használata során. Mindig időben, pontosan felvette a kapcsolatot az építkezés résztvevőivel és figyelmeztetett, ha valamire szüksége volt a rendszer működtetéséhez. Ajánljuk Krisztina segítő munkáját mindazoknak az építőknek, építtetőknek, akik nem szeretnének elveszni az adminisztrációs munkákba, vagy kevés idejük, energiájuk marad az e-napló vezetésére.”
"2018. májusában kezdtük az építkezést, és mivel nem volt generál kivitelezőnk, Krisztinát ajánlotta a tervező az e-napló vezetéséhez. A legjobb választás volt, mert nem csak gépiesen feldolgozta az adatokat, hanem tanácsokkal is szolgált, illetve előre felhívta a figyelmünket arra, hogy mire lesz szükség, mert sajnos a vállalkozók sem mindig tudták... Így jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a napokban megkaptuk a hatósági engedélyt. Még egyszer köszönjük Kriszta!"
"Krisztina nagyon nagy terhet vett le a vállamról, amikor a generálkivitelezőnket elküldtük és mi fejeztük be az építkezést 40% készültségi fokról. Ismerete naprakész. Pontos precíz, tisztában van az összes vonatkozó jogszabállyal. Annyira lelkiismeretes, hogy többet is megtesz az ügyfelekért, mint kellene. Emberileg kedves, segítőkész. Mindenkinek csak ajánlani tudom."
KUNFALVI mónika
"Tisztelt Krisztina! Nagyon jó volt Önnel együtt dolgozni. Lenyűgözött a lelkiismeretessége, pontossága, lojalitása, illetve a szakterületének profi ismerete, tudása! Amennyiben nem bánja, ismerőseimnek, barátaimnak fogom ajánlani munkáját."
Dobos Mihály,
kivitelező
"Krisztina lelkiismeretes, pontos, gyorsan és rugalmasan utána járt mindennek. Bátran ajánlom, ha bármilyen probléma lépett fel az e-naplóval kapcsolatban. Örülök, hogy rátaláltam! Nagyon megbízható!"
Nemes Katalin
"Kedves Krisztina! Első beruházásunk után köszönetet szeretnék neked mondani a gondos és precíz munkádért, amivel maximálisan meg voltam és vagyok elégedve. Örülök, hogy veled dolgozhattam és nyugodt szívvel tudlak ajánlani másnak is. Köszi, Ibolya"
Kovács ibolya,
beruházó
"Krisztina munkája nagyban megkönnyítette számunkra az építkezéssel kapcsolatos adminisztrációs teendők elvégzését. Jó érzés volt úgy építkezni, hogy mindig tudtuk, van kihez fordulni, ha a feltöltendő anyagokkal kapcsolatban kérdésünk lenne, valamint ha a jogszabályok értelmezésénél, betartásánál akadályokba ütközünk. Profizmussal intézte ügyeinket minden építési szakaszban. Krisztina segítségével az e-naplónyitás, karbantartás és zárás egyaránt gördülékeny volt."
Szalay Edina,
Budapest
"Köszönöm a segítségét! Nagyon örülök, hogy egy felkészült, megbízható, az építési napló vezetésében naprakész tudással rendelkező embert is megismerhettem."
Krizné fazekas Ilona
"Krisztina mindvégig nagyon készséges és segítőkész volt, mindenről pontosan és kérésemnek megfelelően azonnal tájékoztatott. Teljes körű szolgáltatást kaptam, csak ajánlani tudom mindenkinek, aki egy korrekt, megbízható partnert szeretne. Ezúton is köszönöm a gyors és hatékony segítséget!"
Adrienn, egy elégedett ügyfél
"Maximálisan meg voltunk elégedve Krisztina munkájával. Az egész építkezés ideje alatt precízen vezette az e-naplónkat. Nyugodt szívvel ajánljuk mindenkinek, aki szeretné levenni a válláról az e-napló vezetésével járó terheket!"
Kátai Gábor,
építtető
"Generálkivitelező nélkül építkeztünk, így az e-napló vezetésben segítségre volt szükségünk. Krisztina készséges, precíz, felelősségtudattal végzett munkája nélkül nem boldogultunk volna új családi házunk felépítése során. Az építkezés alatti építésfelügyeleti ellenőrzést is sikeresen teljesítettük. Csak ajánlani tudom Őt az e-naplós építkezőknek."
Zoltán,
Göd
"Nagyon elégedettek vagyunk a cég munkájával, kedvesek, gyorsak, segítőkészek."
Nagy Zoltán,
építtető

Copyright © 2021 Építési naplózás

Készítette: Krisztina Design

E-mail: epitesinaplozas@gmail.com

Telefonszám: +36 30/498-40-29

Nyitva:

Hétfőtől-Péntekig

8:00-16:00

error: Content is protected !!